Főoldal
Bemutatkozás
Videó
Szolgáltatások
Idézetek
Köszönetek
Elérhetőség
Impresszum
 
 
 
 

 

 

 

 

 

 
 

 Egy búcsúztató, akkor jó, ha gondolatokat ébreszt, megérinti az emberek lelkét. Ha a résztvevőknek másnap is eszükbe jut, és azt mondhatják az elhangzottakról, ezt én is ugyanígy érzem, gondolom, csak talán még sohasem fogalmaztam meg, sohasem mondtam ki. Fontos, hogy eljusson a szó, lélektől lélekig. Erre törekszünk.

A búcsúztatás menete:

A búcsúztatás megkezdése előtt (amíg a résztvevők összegyűlnek), halk gyászzene szól.
A ravatalnál elhangzik a gyászbeszéd, amely az alkalomhoz illő verssel kezdődik. Aztán egy megható bevezetés után, felidézzük az elhunyt életét, hogy ki is volt Ő, aki elment közülünk. Az életutat követően, szép gondolatokkal, megnyugtató, lezáró rész következik.
Aztán az elhunytat végső nyughelyére kísérik,.Megérkezve a sírhoz, vagy urnafalhoz újabb vers következik, majd ezt követően búcsúztatjuk el az elhunytat családtagjaitól, barátaitól, ismerőseitől.
Az elhelyezés közben ismét dallal, zenével zárul az emlékezés.
Természetesen a család kérése szerint történik minden. Alkalmazkodunk az ő igényeikhez, elképzeléseikhez. A leírtak tájékoztató jellegűek.
Saját felszerelésünkkel a  hangosítást, olyan helyeken is megtudjuk oldani, ahol áram forrás nem áll rendelkezésre.
 
 
Zenei repertoár:
 
Technikusunk a búcsúztatás alatt elhangzó dalokat a család kívánsága szerint állítja össze. Igény szerint klasszikus, modern, vagy hozott anyagból.
Alex Tamás: Emlékdal
Zorán: Kell ott fenn egy ország
Szt.Martin: Szilenció
Máté Péter: Elmegyek
                    Egyszer véget ér
Zámbó Jimmy-Miklósa Erika: Búcsúzás
Zámbó Jimmy: Csak a jók mennek el
Kovács Kati: Vangelis (Paradicsom meghódítása)
Demjén Ferenc: Kell még egy szó
                          Vágyódás
                          Gyertyák
Karthagó: Requiem
 
PietroMascagni: Intermezzo
Schubert: Ave Maria
A.L. Webber: Pie Jesu
Albinoni: Adagio in G Minor

 


 


Kapcsolat felvétel módjai:

Ahhoz, hogy hozzátartozójuktól méltó képen tudjanak búcsút venni, beszélgetnünk kell róla. Életéről, munkájáról, kapcsolatairól. Tőlünk távolabb eső helyekről történő felkérés esetén telefonon, vagy E-mail-ben szoktuk a szükséges információkat megkapni, esetleg faxon. Az elkészült búcsúztató szövegét, ha a család igényli elolvasásra elküldjük. Esetleges javítás, pontosítás miatt.

Személyesen: 6320 Solt Harmat utca 1/A alatt előzetes bejelentkezés után
 
Telefonon, fax: 78-486-720 17 óra után
 
Mobil: +36-20-442-5215 a nap bármely szakában
 
E-mail:
 
             vegsobucsu@freemail.hu
 

Milyen adatokra van szükség az életút összeállításához?

Az elhunyt neve:
Mások hogyan szólították
Születési hely, idő:
A temetés ideje:
A temető pontos címe:
A temetés módja: koporsós, urnás, hamvak szórása

Szülői ház, milyen volt a gyermekkora, testvérek száma, velük való kapcsolata felnőttként
 
Tanulás, iskolai végzettség, szakma szerzés, milyen volt fiatal korában, mivel foglalkozott, munkahelye, munkatársakkal való kapcsolata, tulajdonságai: vidám, barátkozó, könnyen beilleszkedő vagy inkább otthonülő, csöndes, visszahúzódó stb.

Nyugdíjba vonulása után hogyan teltek napjai, aktív volt-e, dolgozott-e még

Családi élete: házasság kötés ideje, feleség leánykori neve, a házastársak kapcsolata, gyermekei száma, neve, velük való kapcsolata, megértő, segítőkész volt-e, vagy nem nagyon tudta kimutatni érzéseit, milyen emlékeket őriznek róla az unokák, voltak-e közös élmények, nyaralások, közös családi ünnepek.

Hobbijai, kedvenc időtöltései

Halálának körülményei: hirtelen halállal halt, vagy hosszan tartó betegségben szenvedett, kellett-e ápolni, ágyban fekvő volt-e, hogyan viselte a betegségét, a család mellette állt-e, hogyan tudták segíteni őt, tisztában volt-e a betegségével, kórházban, vagy otthon halt meg,

Kik búcsúznak az elhunyttól, szülők, feleség, gyermekei, veje, menye, unokák, további rokonok, barátok, munkatársak, ismerősök stb.

 

   
 
Kapcsolat | Impresszum | Adatvédelem

Copyright 2001-2010 Végsőbúcsú.hu
All rights reserved.